A bio fabrikett előnyei, tulajdonságai

Napjaink egyik legnagyobb és a legtöbb embert érintő problémája az energiahordozók árának ingadozása. A "kényelmesebb" megoldások egyre nagyobb költséggel járnak ezért újra rákényszerülünk, hogy a régebbi és körülményesebb, de olcsóbb megoldásokat válasszuk.
Ez a fűtés vonatkozásában a gáz és az elektromos árak növekedésében érhető tetten, aminek a következménye a szén és a fa fűtés megújulása. Hála a trendi környezettudatosságnak, a hulladék hasznosítás is népszerűbb lett, amivel például a fagazdálkodást lehet szabályozni. A fabrikett alkalmazásának is ez adott nagyobb teret, hiszen az eddig szinte hasznosítatlan fahulladékokat, brikettálással, vagy pelletálással tudjuk tüzelőanyagként hasznosítani. Az alábbiakban összehasonlítjuk a fabrikettet a tűzifával és a szénnel.
A BIO FABRIKETT ELŐNYEI A TŰZIFÁHOZ KÉPEST:
· Bio fabrikettel való fűtés esetén sokkal kevesebb mennyiség szükséges a friss vágású, nedves tűzifához viszonyítva, mert a bio fabrikett nagy nyomás alatt préselt teljesen száraz fűrészporból és faforgácsból készül, ezáltal sűrűsége, tömörsége jóval nagyobb, mint a tűzifáé. 10 mázsa friss vágású, nedves tűzifa helyett ugyanannyi fűtéshez kb. 5-7,5 mázsa bio fabrikett is elegendő, igy a fűtés sokkal olcsóbb a bio fabrikettel.
· Bio fabrikett vásárlása esetén pont annyi mázsát kap, amennyit rendelt, mivel a zsákok egységcsomagok, könnyen ellenőrizhető súllyal. A tűzifánál a súly nem mindig mérhető korrekten, tekintettel arra, hogy ömlesztve kerül szállításra, így a teherautóról való ledobáláskor a rendelt mennyiség nem kontrollálható pontosan.
· Bio fabrikett vásárlása esetén nem vásárolja meg a vizet is, mint a tűzifánál, amely csak a súlyt, így az árat növeli, viszont az égés hatékonyságát jelentősen csökkenti.
Vizes tűzifával való tüzelés esetén az égés során képződött energia jelentős része a víz elpárologtatására használódik el, nem pedig a szoba hőmérsékletének növelésére, ezáltal romlik a fűtés hatékonysága. A bio fabrikettben nincs víz, szárított fűrészporból készül, így bio fabrikettel való tüzeléskor a teljes hőmennyiség a szoba fűtésére fordítható.
· A bio fabrikett kalóriatartalma 50 %-kal nagyobb, mint a tűzifáé, a barnaszén energiatartalmának felel meg (18-19 mj/kg, kb. 4500-5000 kalória). Azonos mennyiségű bio brikett lényegesen hosszabb ideig, nagyobb hatékonysággal ég és izzik, mint a tűzifa.
· A bio fabrikett elégetése után kb. 1-2 % hamu marad vissza, szemben a tűzifa 5-20 %-os hamumennyiségével, a hamu a kertben beásható.
· A bio fabrikett mozgatása, szállítása, tárolása könnyebb, tisztább, mivel műanyag zsákokban van. Nem kell vágni és hasogatni.
· Folyamatosan állandó minőségű tüzelőanyag áll rendelkezésünkre.
A BIO FABRIKETT ELŐNYEI A SZÉNHEZ KÉPEST:
· Bio fabrikett elégetése esetén nem képződik nagy mennyiségű, semmire sem használható salak az égés után, mivel mindössze kb. 1-2 % hamu marad vissza, szemben a szén akár 30 %-os salakmennyiségével.
· A bio fabrikett energiatartalma megegyezik a barnaszénével.
· Bio fabrikett vásárlása esetén pont annyi mázsát kap, amennyit rendelt, mivel a zsákok egységcsomagok, könnyen ellenőrizhető súllyal. A szénnél a súly nem mindig mérhető korrekten, tekintettel arra, hogy ömlesztve kerül szállításra, így a teherautóról való lelapátoláskor vagy kosarakban történő behordáskor a rendelt mennyiség nem kontrollálható pontosan.
· A Bio fabrikett begyújtása sokkal egyszerűbb, gyorsabb.
· A bio fabrikett mozgatása, szállítása, tárolása könnyebb, tisztább, mivel műanyag zsákokban van. Nem kell vágni és hasogatni.
· Környezetkímélő, mivel co2 semleges. Ez nem azt jelenti, hogy elégetésekor nem szabadul fel co2, hanem azt, hogy elégetésekor csakis annyi co2 kerül a levegőbe, mint amennyit a növény élete során lekötött.
Bio fabrikettet megvásárolhatja üzleteinkben, vagy megrendelheti webáruházunkban: www.nadland.hu
| Következő > |
|---|


